fbpx
Köpöly

Köpöly

A köpöly a bőrre és a bőr alatti felületes fasciára kifejtett trakciós hatása által mobilizálja a szöveteket.

Mire hat a köpöly?

Elsősorban az általa közvetlen elért szövetekere azaz a bőrre, és fasciára.
A fascia egyetlen megszakítatlan rendszerben adja meg a test vázát. mindent beburkol és összeköt. Ugyanúgy, mint a bír, az ér-, vagy idegrendszer, ha egyben preparátumként egy testről „leválasztjuk”, a test alakja felismerhető marad.

A fascia feladata:

a beburkolt struktúrák tartása

a struktúrák elcsúszásának, egymáshoz képesti fiziológiás elmozdulás biztosítása

benne foglalt erekben, nyirokerekben a folyadék áramlás biztosítása

immunfunkciók helyszíne

tápanyagok szállítása, átadása a sejteknek az erekből – jó fascia jól táplált sejthez vezet, ellenkező esetében a test kifárad

ugyanígy a sejt élettani végtermékének elszállítása a sejtből a nyirokerekbe. ha akadályozott, felhalmozódik a méreg.

Minden fasciára ható technika, így a köpöly is a fascia feladatait segíti ellátni azáltal, hogy jó minőségű fascia fenntartását szorgalmazza.

Hogy lehet ilyen fontos szereplő a fascia?

  • 1 Teljes élet

    A fascia kialakulása az első embrionális korban. Gyakorlatilag ebbe az ún. mezodermába nő bele minden. Ahol mobilitás kell majd a testnek ott kollagén nő (ízületek pl), ahol stabilitás kell kálcium választódik ki (csontok), ahol motor, azaz mozgatóképesség kell izomsejt alakul ki, ahol pedig organikus funkció kell, ott a mezodermális sejtek differenciálódva, szervek képződnek. ezt utóbbi differenciálódást gének szabályozzák. Tehát a fascia állapota a teljes életet, annak minőségét meghatározza.

  • 2 Hogy működik a fascia?

    3 rétegből állnak a fasciák, melyek magas víztartalmú oldatos anyagban csúsznak el egymáson. Hidratáltsága a fascia alapállapotát határozza meg. A fascia láncolatokban képes mozgásokta kísérni, vagy akár akadályozni, A fascia sérülése (hegek, égés, mozgásszegény életmód következményeként, stb.); csökkent hidratáltsága (kevés víz fogyasztás, magas cukor fogyasztás, stb.) esetén összeragad, letapad, elzárja az erek és nyirok útját, ezzel az adott terület, szerv sejtjei éheznek, sérülnek, elhalnak akár. A fasciában lévő millió idegvégződés az összetapadás hatására nyomás alá kerülhet. Mindezek fájdalmakat, diszfunkciókat, akár súlyosabb betegségeket is okozhatnak.

Köpöly terápia célja

Mobilizálás, mozgásban tartás

 

Fascia lemezek elmozdíthatósága egymáson

 

Jó keringés fenntartása

 

Vákuumterápia

szívóerővel a bőrt megemeli és rögzíti – ezután alatta mozgásba hozzuk az izmokat. Így a bőr és izom közötti rétegek szétválnak egymástól, mobilizálódnak

 

felszabadul az út az erekben, keringésnek, ezáltal az anyagcsere akadálya megszűnik. 4X olyan hatékonnyá válik még az egészséges szövetben is a keringés!

 

Kezeléseink még: Kinesio tape, Dynamic flossing, FDM, Manuális fascia lazítás, Manuálterápia, McKenzie terápia

Köpölyözés, mint diagnosztikai lehetőség

Adott területen, ahol a köpöly felhelyezésre került a képzett terapeuta a különböző bőrön megjelenő formákból, alakzatokból, színekből, stb. a keringés állapotára utaló jeleket olvas ki lokálisan.

 

Szegmentálisan az adott szegmensbe tartozó egyéb szervi funkciókra is következtetést lehet levonni a terület keringési állapotára utaló jelekből.

 

Globálisan pedig az adott területen megjelenő jelekből az adott fascia láncokra vetítve, a test távoli helyeire is fókusz kerülhet.

 

Kinek ajánlott?

mobilizálásra bárkinek

 

egyoldalú terhelés, vagy mozgásszegény életmód esetén

 

sérülés utáni rehabilitációban

 

hegek kezelésére

 

sportolói teljesítmény optimalizálásra

 

beszűkült mozgástartományok esetén

 

fájdalmas izomcsomók, területek kezelésére

 

Kontraindikációk:

sérült, gyulladt bőr

 

anyajegyeken nem szabad alkalmazni

 

szteroidos kezelés esetén

 

idős bőrön

 

trombózis esetén, illetve korábbi trombózisos területen később sem

 

akut vénatágulat esetén

 

varratszedés után 10 hétig

 

terhesség esetén

 

daganatos betegségek esetén

 

Miért minket válassz?

Mozgással az egészségért és optimális teljesítményért!

SZÉLESKÖRŰ TUDÁS

Legfrissebb szakirányú továbbképzésekben való részvétel, állandó tanulás miatt rendkívül széleskörű tudás és tapasztalat.

ONLINE TRÉNINGEK

Nem csak edzéseket, tornákat tartunk, hanem tanítunk! A feladatok betanításáról ha az szükségeltetik otthon is végezni videos kísérő anyagot kap a tanítvány, sportoló!

WORKSHOPOK

Workshopokon való részvétel a stúdió ügyfeleinek kedvezményes.
Nyomonkövetés elérhető és érthető – a tudás hatalom!

SPECIÁLIS IGÉNYEKHEZ

lovas, és egyéb rider sportolók mozgáskorrekciós tréningje, sportrehabilitációs szemléletű funkcionális edzések, szülés utáni komplex regenerációs program, szakértő gerinctréning.

KOMPLETT MOZGÁSTERÁPIA

KOMPLETT MOZGÁSTERÁPIA

Sport, és egyéb mozgásszervi sérülések komplett mozgásterápiája a legújabb kutatási eredmények felhasználásával.

GLOBÁLIS SZEMLÉLET

Szakértelemmel végzett, globális szemléletű mozgásprogramok az egészség és teljesítmény egyidejű eléréséhez.

EDZÉSTERV ÉS NYOMONKÖVETÉS

EDZÉSTERV ÉS NYOMONKÖVETÉS

Rugalmas lehetőségek helyszínen és on-line!
Edzésterv, kezelési napló, fejlődési nyomonkövetés!

SZEMÉLYRE SZABOTT

Személyre szabott on-line programok is elérhetők csomagáron – extra jó ár-érték arány!

AKÁR KISZÁLLÁS IS

24 órán belüli válaszadás. Kiszállás is megoldható workshopok esetén – cégeknél irodai mozgásprogramra, lovasoknak lovardába Hinging rider programra.

Kezdj neki az életmódváltásnak most!

Mozgással az egészségért és optimális teljesítményért! Program egyedi alkalmanként, és bérlet konstrukcióban is elérhető.

Elérhetőségeink

CÍMEK

  • BCA rehabilitációs és funkcionális központ
    1139 Budapest, Petneházy utca 60.

TELEFON

Hívj minket:
+36 (30) 952 8801

EMAIL

Edzés Helyszín

BCA rehabilitációs és funkcionális központ

1139, Budapest, Petneházy utca 60.

A BCA training rehabilitációs és funkcionális tréning központ a belvároshoz közel, azonban a külső kerültek, illetve M0-as autópályáról is könnyen elérhető kiváló közlekedési útvonalainak köszönhetően.

Autóval:

M0-ás autópályáról a Külső-Váci útra térvén és a Váci úton folytatva az utat a belváros irányában a Forgách utcára balra kanyarodva majd a Röppentyű utcába jobbra és a Petneházy utcába ismét balra kanyarodva lehet a tréning központot elérni kb. 8 perc alatt.

M3-as autópályáról a Hungária körútra az Árpád híd irányába kanyarodva a Honvéd kórházat elhagyva a Pap Károly utcába jobbra, majd a Petneházy utcába szintén jobbra kanyarodva kb. 15 perc alatt érhető el a tréning központ

Belvárosból a Váci úton a legkényelmesebben elérhető a tréning központ a Frangepán utcába jobbra kanyarodva, majd Röppentyű utcába jobbra és onnan a Petneházy utcába balra kanyarodva 6 perc alatt érhető el a tréning központ.

Az utcában lehet parkolni, de közvetlenül a tréning központ előtt nem, így már hamarabb érdemes megállni. A parkolás díjfizetésre kötelezett. Jelenleg 265 Ft/óra díjjal – a díjtartalomért felelősséget nem vállalunk, a változásokat igyekszünk időben követni, és megfelelő tájékoztatást adni, azonban nem biztos, hogy teljesen naprakész ez az információ, így kérem, hogy tájékozódjon az aktuális díjakról a parkolást üzemeltetőnél pl. ezen a linken.

Az utcában gyakorlatilag mindig kényelmesen lehet parkolóhelyet találni.

BKV:

Göncz Árpád Városközpont (Árpád-híd) M3 metro megálltól 32-es busz a Béke utcai megállóban közvetlenül a stúdió előtt áll meg

Újpest Központból a 14-es villamossal a Frangepán utcai megállótól 3 perc sétára található a stúdió

1-es villamos vonalán a Lehel úti megálltól vagy a 14-es villamosra átszállva a Frangepán utcai megállótól 3 perc séta, vagy a Lehel úti megállótól 12 perc séta a stúdió

M3 metro Gyöngyösi utcai megállójától nézve 105-ös busszal a Frangepán utcai megállótól 3 perc séta a stúdió

Kérdésed van? Írj nekünk!

Kérdésed van tréningjeinkkel kapcsolatban? Vedd fel velünk a kapcsolatot, munkatársaink szívesen válaszolnak érdeklődésedre.

Érdeklődnél tréningjeink iránt? Vedd fel a kapcsolatot!

Vedd fel velünk a kapcsolatot, szívesen válaszolunk kérdéseidre. Szakértelemmel végzett, globális szemléletű mozgásprogramok várnak,
az egészség és teljesítmény egyidejű eléréséhez. Edzésterv, kezelési napló, fejlődési nyomonkövetés!

ÚJRA NYITVA VAGYUNK

GYÓGYTORNA, MANUÁLTERÁPIA, GYÓGYMASSZÁZS KEZELÉSEKRE TOVÁBBRA IS VÁLTOZATLAN FORMÁBAN VÁRUNK!

TRÉNINGEK, TORNÁK, JÓGA – a sport részleg, az alábbi feltételek mellett:

TripleX gerinctréning, Fitmummy kismama és szülés utáni tréning, BCAtraining funkcionális és sportrehabilitációs tréning, Hinging rider lovas mozgáskorrekciós tréning és 3D jóga, Senior tréning

Jelenleg személyes és hibrid formában elérhető tornák egyéni és kiscsoportos foglalkozásban.

194/2021 (IV.26.) kormányrendelet értelmében  a sporttevékenységek is újra folytathatók személyes részvétellel is a védettségi igazolvánnyal rendelkezők részére.

Május 17-től a BCAtraining a rendeletnek megfelelés mellett, a COVID infekció protokoll tartásával megnyitja a sportlétesítmény részleget is.

Az órarend feltöltve az Időpontfgolaló menüben!

Az egyéni foglalkozások mellett az alábbi csoportos órák érhetők el (csoportos óra 3 fő alatt nem kerül megtartásra, figyeld az időpontfoglalót!):

TripleX gerinctréning

Fitmummy szülés utáni tréning

BCAtraining funkcionális és sportrehab edzés

BCAtraining funkcionális és sportrehab senior tréning

Hinging rider lovas mozgáskorrekciós tréning

3D Yoga

Budapest, XIII. kerületében, könnyen megközelíthető helyen egy kellemes, barátságos, földszinti lakást alakítottunk át a tréningek, terápiák, kezelések helyszínévé!

Várunk szeretettel, mint egészséged támogatói! Csatlakozz egészségtudatos csapatunkhoz, ha számít hogy minőségi mozgás programot kapj, ahol figyelünk korábbi problémáidból adód eltérésekre is, és edzések mellett kezelésekkel, tanácsadással is támogatni tudunk! Mottónk: Légy hatékony és ne kártékony!

Fejlődj, erősödj, karcsúsodj, regenerálj, gyógyulj céltudatosan – a TE céljaidra szabjuk az órákat, ezért kizárólag kis létszámú csoport van a maximális figyelemért!

1139, Budapest, Petneházy utca 60.

bcatrainingrita@gmail.com