Kinesio tape
Története, kialakulása:
A kinesiotaping technika az 1970-es évek óta létezik a japán dr. Kenzo Kase orvos-kiropraktőrnek köszönhetően. Annak felismerése vezette a japán orvost a szalag alkalmazásához, hogy az ízületi, izom sérülések hagyományos hűtése, és erős rögzítése sokszor nagyon lassította a gyógyulási folyamatot, mivel sokszor kellemetlen mellékhatásokat hozott magával, mint izom atrophia, stb.
Az eredményekkel elégedetlen lévén először rugalmas fásli technikákkal próbálkozott, így a testrészek szolid mozgatása megvalósulhatott, és az ödéma elszállítását a nyirokrendszer így képes volt megtenni, melyet az elszorításkor, és végtag fixáláskor nem tud megtenni elégségesen. Hátránya ennek az volt, hogy könnyen elforgott a test felszínen, meglazult, így nem biztosította a tartást. Ekkor született meg a gondolat a rugalmas szövet odaragasztására. Ezzel drámai javulást ért el a fájdalom csillapítás, és az öngyógyító folyamatok segítése terén.
A tape nem tartalmaz hatóanyagot. A szalagok rugalmasak, lélegzők, nyújthatók, és bizonyos mértékig vízállók, teljesen igyekeznek a bőr tulajdonságait leképezni. A tape rugalmasságát a spandex adja, azaz latex allergiások ragasztása is történhet vele. Mivel a szalag lélegzik, és a bőr tulajdonságainak megfelelően tud vele mozogni, nem kellemetlen vagy irritáló. Amennyiben mégis az lenne, le kell venni, mert vagy mikro szennyeződés került alá, mely irritálja a bőrt, vagy az aktuális ragasztás nem a legmegfelelőbb az adott állapotban. Ez utóbbi azt jelenti, hogy esetleg erősebb a korrekció, mint amit a páciens érzékenysége elvisel, vagy nem jó a ragasztás, azaz nem feltétlen arra van szüksége a vendégnek. Ez a legkörültekintőbb eljárás esetén is előfordulhat, így fontos, hogy a kezelt és a kezelő kommunikáljon a lehető legtisztább módon egymással.
Mi történik egy sérülés esetén?
Egy sérülés esetén az adott területen folyadék gyülem alakul ezzel kompressziót helyez a test az adott területre, ezzel gerjesztve az öngyógyító folyamatokat. Sajnos ezzel nagyobb az érzékelhető fájdalom mértéke is, melynek szintén van szerepe, mivel figyelmeztet a testrész védelmére. Ez az első szakasz a gyulladásos folyamat, mely az ödéma mellett melegséggel, pirossággal, fájdalommal és kieső funkcióval párosul. Ez a folyamat azonban nagyon fontos mivel ekkor alakul ki a lobgát, ekkor érkeznek az ún. fagocita sejtek, melyek eltávolítják az elhalt sejteket, és maradványokat, befalják az esetleges kórokozókat, de már megjelennek a trombociták is az új szövet termelését elindítani, és a fibroblastok, melyek a kollagénrostok építésért felelnek. Ezen utóbbiaknak egyébként sok folyadékra van szükségük munkájukhoz, a folyadék gyülem ezt is hivatott táplálni. Azaz a kifejezetten kellemetlen fázis is egy szervezett mentőcsapat akciója.
Ezek után erősödni kezd a szövet, szakítószilárdság növekszik, funkció javul.
Ezt a folyamatot azonban lassítja, ha megszüntetjük sejtek áramlását például azzal, hogy teljesen elvesszük a kieső funkció mellett a megmaradót is, vagy hosszú távon alkalmazzuk a szoros rögzítőket, ezzel a vér és nyirokáramlást akadályozva. A hideg hatás szintén a keringés lassítását idézi elő, ezzel is lassítva a gyógyulást.
Természetesen nem azt akarom kifejezni, hogy egy törés ne legyen rögzítve, vagy ha elmozdulás is történik az ne legyen helyre téve akár műtéti úton, szó sincs erről. Sosem szabad kikerülni a megfelelő diagnózist, és szükséges eljárást. Azonban a kiegészítő lehetőségek a gyógyulás gyorsítása érdekében szintén ésszerű megoldás lehet.
Ezt kínálja a kinesio tape is, mint egyfajta kiegészítő, rásegítés.
Hogyan működik a kinesio tape?
A felgyülemlett folyadék előbbiekben említett hatása utána is fennmarad többnyire, ezzel azonban akadályozza a nyirok és vérkeringést, és fájdalmat fokoz. Ehhez az adott terület aktív mozgatására van szükség, ahhoz hogy az izompumpa el tudja pumpálni az ödémát a vérkeringéssel. Ez azonban akadályozott lehet a sérülés típusától, a fájdalom mértékétől.
A kinesio tape a bőrre helyezve, abban és az alatta lévő kötőszövet receptoraira hat, melyek az izmok pólyáival vannak közvetlen kapcsolatban így lazító hatást fejtenek ki rá, ezzel a feszültséget, rándulást tudják lazítani. A bőrt mechanikailag és a receptorok biokémiai sejtfolyamati révén a bőrt megemeli, ezzel együtt a kötőszövetet is, mellyel helyet képez a nyirokkeringésnek.
Továbbá képes szintén egyszerű fizikai törvényszerűségeket követve, az anatómia ismeretével (!) korrekciókat, tartás javítást akár gerinc, akár egyéb ízület esetén elérni.
Azaz hatóanyag nélkül a szervezet saját öngyógyító folyamatainak serkentését hivatott ellátni.
Nagyon fontos még egyszer megjegyezni, hogy nem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást, a gyógytornát, és rehabilitációt.
A kinesio tape hatása akkor működik igazán, ha az egy kiegészítő kezelésként jelenik meg a mozgáskorrekcióban, rehabilitációban. Nem csodafegyver, de hatását könnyítésként, vagy gyógyításként is lehet érzékelni a problémától, annak mértékétől, aktuális gyógyulási fázisától, a kezelt kooperációjától, stb. függően.
A kinesio tape kezelések a BCA tréningben mindig mozgással egybekötött, azaz a mozgásterápia része lehet. Kizárólagos tape ragasztás csak abban az esetben történik, ha a kezelt már ismer gyakorlatsorokat, képes önállóan is végezni azokat, csak a tape cseréje történik. Továbbá akkor, ha nem igényel korrekciót, rehabilitációt, hanem sportágában bemelegítéshez, izomaktivációhoz kívánja a kezelt alkalmazni.
Milyen problémák kezelésére alkalmas a kinesio tape?
• akut és krónikus izom- és ízületi sérülések kezelésére (szétnyílt hasizom, izomhúzódások, szakadások, ízületi fájdalmak, stb.)
• duzzanatok, ödémák
• részleges és teljes ficamok, szakadások
• kopások, húzódások, izomgörcsök, zúzódások, rándulások
• hideg végtagok
• hegek, véraláfutások
• rossz testtartás
• testrész vagy ízület fiziológiástól való eltérése (pl. bokasüllyedés, „csámpás láb”, O vagy X láb)
• sérülésből visszamaradt mozgástartomány kiesés