Preventív szemléletű mozgásfejlesztés funkcionális megközelítéssel.
Megelőző, egészséget óvó rendszer, mely figyelembe veszi az emberi anatómia és élettan evidenciáit. Nem egyes különálló területek (ízületek, vagy izmok, stb.) edzésére tér ki, hanem egyben nézi a szervezet egészét, összefüggésekben gondolkodva.
Azaz nincs „lábedzés”, „lábnap” stb. Funkcionális megközelítés azt jelenti, hogy az emberi mozgásokat összetett, komplex rendszerben elemzi, vizsgálja, és ha kell korrigálja, javítja a tréning során a tréner.
Elképzelhető, hogy egy adott tréning esemény után a sportoló lábizmainak erősebb fáradását észlelte, ennek oka szerteágazó. Például, hogy testrendszerében gyenge pontot képvisel az adott terület; vagy, hogy olyan formában kellett végre használnia, mely eddig nem volt megszokott. Természetesen a tréning is lehet lábizom rendszer központú egy-egy edzés alkalmával, például egy térd sérülés utáni korrekciónál, ez nagyon is valószínű. De akkor sem lábnapként iktatja be a tréner, hanem az adott korrekciós fázisnak megfelelően úgy ítélheti meg, hogy kaphat nagyobb terhelést a térd ízületet befolyásoló közvetlen terület.
Azonban maga a prehabilitációs tréning azt hivatott elérni, hogy egyrészt az egészséges mozgásrendszerrel rendelkező sportoló, akár sportági terhelésének, akár hétköznapi tevékenységeinek mozgásra kiható egyoldalú (túl)terhelését korrigálja. Helyes mozgásmintákat rögzítsen, ezzel hosszútávon kellemes, és fejlődőképes teljesítmény leadására lesz képes a tréningben résztvevő.
Másrészt az esetleg már kialakult egyensúlytalanság, vagy akár sérülés gyógyulása helyes mozgásminta útján korrigálódjon, ezzel megelőzve a diszbalansz által okozott sérülést, vagy visszasérülést, illetve más test területek kompenzációja miatti túlterhelést.
Tehát nem kizárólag az adott problémás területnek szentel csak figyelmet, mivel az emberi test egy egész és egység. Mozgásainkban éppúgy egység. A problémás terület fókuszban marad így is, állandó montirong alá esik a tréning során.
Célok és funkciók határozzák meg az alap anatómiai evidencia mellett a tréning menetét.
Sportág specifikusan, vagy hétköznapi tevékenységek terhelésének megfelelően éppúgy alkalmazandó.