BCA training tervek, programok
2020 minden tekintetben kihívásokkal teli év, azonban egyben sok-sok új gondolat, terv és program is születik ennek hatására a BCA training életében.
Az eddigi training jelleg a járványügyi helyzet kapcsán hiper gyorsasággal átterelődött az on-line térbe, ahova sokan követtetek, ragaszkodva a mobil életmódhoz otthoni körülmények között is. Gratulálok minden tanítványomnak bármely programban is vett, vesz részt, mert ilyen nehezített körülmények ellenére is rendkívül rugalmasan, és elképesztő ügyességgel szerveztétek meg az életeteket úgy, hogy az egészség fókusz is megmaradjon, melynek a mozgásprogram is része.
Ez az időszak nagyon sok gondolkodásra, tervezésre adott lehetőséget. A kétségbeesést követően – mert volt az is bizony, sőőőőt! – a félelmekkel szembenézve olyan döntés született, mellyel a legjobbakat tudjuk majd nyújtani a hozzánk betérőknek mind személyes, mind on-line térben.
Jelenleg ugyan BCA training a járványügyi intézkedések mellett továbbra is on-line tréningek folytatása mellett döntött 2020. június 30-ig.
De komoly átalakítás várható az on-line megoldású lehetőségek terén. A hirtelen jött megoldásokat professzionálisabb szintre emelve, komplett programok (Hinging rider program, Gerinctréning program, Funkcionális edzés program, Fitmummy pre- és postnatális program stb.) válnak majd elérhetővé különböző egyedi és csomag ajánlatban.
Továbbá időszakos on-line programok lesznek elérhetőek, elsősorban a rider sportolókat támogató mozgás korrekciós tréningben, illetve a hát-, és derékfájdalmak felszámolására. Ezek bizonyos időközönként induló csoportok, melyhez csatlakozva egyéni órák is szerepelnek a programban, és a fő tematikát tartva, az egyéni különbségek figyelembevételével történik a mozgásprogram összeállítása, edzés tervvel, videókkal, hanganyagokkal segítve az eredmény elérését. Ezeket a programokat javaslom olyan egészség-, és teljesítmény tudatos és igényű embereknek, akik valamilyen oknál fogva nem tudnának a kontakt tréningeken résztvenni a helyszín, vagy időbeosztás miatt, illetve akik szeretnének birtokában lenni edzéstervnek, melyet bárhol, bármikor tud használni.
Kontakt tréningek, kezelések
Ugyanezen idő alatt pedig a személyes, azaz kontakt tréningek, és kezelések is megújult formában fognak jelentkezni. Több kollégával, többféle területről fogjuk a sportolókat, illetve sportolni vágyókat segíteni céljuk elérésében kifejezetten tartva a rehabilitációs szemléletet, magasan képzett gyógytornászok, gyógymasszőrök, rehabilitációs trénerek együttes munkájával. Ennek részleteivel 2020. júliusában már pontosabb adatokkal jelentkezünk. Ezen formában olyan komplex, és professzionális programot tudunk adni, mellyel hosszútávon eredményessé válik a sportolás, illetve hétköznapi élet fájdalom, és akadálymentessé válhat. Immár betegekkel, és közvetlenül sérülés utáni rehabilitációval is foglalkozva a kezdeti lépésektől végig tudunk kísérni akár a magas kategóriás versenyszintekig.
Nagyon köszönöm a folyamatos érdeklődést, és kitartást a nehezített helyzet ellenére is! Elképesztő büszke vagyok a csapatomra! Mindent igyekszem is megtenni, hogy még többet, és jobbat tudjunk immár csapatban nyújtani a továbbiakban is!
Tájékoztatást azonnal küldöm a tervek valósággá alakulásáról, ahogy az lehetséges!
A tréningekhez csatlakozni a bcatrainingrita@gmail.com e-mail címen tudsz, illetve ha személyes tréninget, tanácsadást szeretnél, szintén jelentkezz itt, és mindent megbeszélünk, telefonszámod megadásával vissza is hívlak, ha úgy lenne neked kényelmesebb. Jelenlegi formában az árak az Információ menüpontban aktuálisak, fizetés és számlázás elektronikusan történik.