fbpx

Mozgásterápia motiváció

Mozgásterápia motiváció

Egy kis számadás

Az unos untalan emlegetett civilizációs ártalmak korában a minket ért folyamatos stressz faktorok mentén kialakult feszültségek elváltozásokat okoznak, melyeket szervezetünk folyamatos gondos munkával igyekszik helyreállítani. Ebben a munkában tudjuk tudatosan is megtámogatni helyes étkezéssel, pihenőidővel, helyes mozgással. Sokan ekkor már rögtön idegrohamot kapnak – stressz forrás ugyebár már maga a helyes szó is -, mivel nekik ez nem fér bele az idejükbe olyan nagyon elfoglaltak. Ez valóban így lehet, nem vita kérdés. Azonban mi van akkor ha nem kellene erre külön időt szentelni, csak épp a kényelmest, helyesre cserélni. Igen lehet, hogy annyi időt valóban rá illene szánni, hogy legalább felfogja mi is a helyes, és talán egy egyszerű kulcsot kapna saját magához, hogy ja csak annyi, így is lehet?

Sokszor figyeltem meg munkám során azokon a vendégeken, akik elkötelezték magukat saját egészségük, sport teljesítményük mellett akár, hogy ahogy a helyes mozgásminták – ebbe a légzés is beletartozik -, helyes életritmus mellett tették le voksukat, csak azt az egyet nem értették egy idő után, hogy mi volt azelőtt, hogy így csinálták volna? Hiszen olyan természetes, olyan egyszerű, mi volt eddig? Mert valóban ilyen egyszerű, ha ráérzel a helyes mozgásra, onnan bármi adódik később, rossz mozdulat, baleset, sérülés – mert ne higgyük hogy Istenek vagyunk, bizony megtörténnek ilyen események a legfelkészültebbekkel is – már könnyebben megy a felépülés, vagy kivédése a nagyobb sérülésnek.

Mennyi időbe telik, ez attól függ … ugye az állandó téma. Igen, mert valóban mindenki egyedi, a problémája is egyedi, a hozzáállása is egyedi.

Saját tapasztalatomat osztom itt meg elsősorban, illetve pár vendégét is, ha magadra ismersz akár az én saját történetben is nem biztos, hogy a véletlen műve. 😉

Érdeklődésem a rehab tréningek iránt saját sérüléseimből adódóan alakultak, illetve, hogy sok sok sport próbálgatása (hobbi, verseny szinten egyaránt) után a lovaglás maradt nagy szerelemként hobbi sportnak, de fejlődésemet igencsak gátolták fizikális korlátaim.

Vállsérülésem 17 évnyi fájdalmat adott ajándékként, mely a vége felé már olyan alvászavarokhoz vezetett, hogy simán kínzásnak is elment. Törött lábam eltorzult, elcsavarta a boka ízületem, másik lábamon a térdhajlító izomcsoportból 3 izomból 3 szakadt részlegesen, a harmadikból csak az egyik fej – na ez szép menet volt, mire újra jártam. L5-S1 sérv, nyaki sérvek. Lapocka instabilitás a vállsérülés miatt, mely szépen elmozdította a gerincemet is, így szerezve egy szép funkcionális scoliosist. Medencém billent és csavarodott is kicsit egyrészt a lábsérülés másrészt a terhesség miatt, ezért a csípőm egyik oldalon határozottan nem jó helyzetben kényszerül mozogni, sok fájdalmat generálva. Szülés után a hasizom eltávolodás mértéke nem épp ideálisra állt vissza, köldöksérv maradt is. Mindezeket természetesen a kötőszövetes elemek szépen leképezik gyönyörű tankönyvi formációkat alkotva.

Meddig tartott míg egyáltalán egy relatív fájdalommentes sportolási szintre eljutottam? 3 évbe. Mennyi gyakorlással? Minden napossal. Nem nem minden nap órákat, de minden nap figyelek, hogyan ülök, vezetek, terhelem a lábam, stb. És igen heti 4-5 alkalommal sportolok. Minden nap hengerezek, és ha megjelenik egy egy fájdalom tudom mit tegyek, és most már nagyon gyorsan reagál is rá a testem, mivel megtanítottam rá. Nagyon nehéz elengedni a fájdalmat, ragaszkodik, vissza vissza tér még akkor is amikor már rég nem találkoztunk, és néha akkor is amikor semmi indok nem lenne rá (mindig van csak nem tűnt fel…). Igen ez egy mentális játék is, de hát a szervezetünk egy, az idegrendszer, a mozgás szervrendszer, az érzéseink és gondolataink mind mi magunk vagyunk, nem más!!

Amikor vendégeim nyak, állkapocs, derék vagy hát panaszokat is feltárnak, vagy épp ezért érkeznek meglepődnek sokszor, hogy bizony rossz mozgásmintáik miatt nyújtja be a számlát  a szervezetük, és igen kell vele foglalkozni, például légzés tréninggel. Igen a fasciális (kötőszöveti) kezeléseket érdemes igénybevenni, mivel segít lehámozni a rétegeket és feltérképezni a mélyen megbúvó probléma gyökereket is. Igen ez fájhat, igen ez néha rosszabbodhat, igen ez néha fárasztó, igen ez néha elgondolkodtató és igen ez hosszútávon tanít.

Térd, váll, csípő problémák esetében könnyeben elfogadják a mozgásmintákban rejlő megoldást, valahogy ők kicsit távolabb esnek a központi idegrendszertől, és már nem is olyan ijesztők. Fájdalomérzetük is más tud lenni. Azonban azt, hogy nem múlik el azonnal valaki más varázspálcájának alkalmazásával, hanem azért bizony naponta tenni kell, sokszor itt pontosan ugyanolyan nehéz elfogadni (elfogadtatni).

Orvosokkal, gyógytornászokkal masszőrökkel konzultálva mindig pontosan ugyanezen ponton állunk meg merengve. Miért kell az instant megoldás látszata, ha van egyébként út? Miért nem bízik magában oly sok ember? Ha valóban változtatni akarsz, tenned kell érte, nem háríthatsz át minden felelősséget. Az orvosok, terapeuták, trénerek, edzők, stb. segíteni tudnak saját szakterületük, és kompetenciák mentén, de nem nekik fáj a te hátad, vállad, stb. Ők megoldási útvonalat tudnak ajánlani, elvégezni olyan műveleteket, melyek valóban külső támogatást igényelnek (műtéttől az edzésterv írásáig, ebben elég hosszú listát lehetne készíteni), azonban a tartós eredmény rajtad múlik. Tanulj, és fejlődj! Egyre több olyan terapeuta, szakember, központ, edzőterem, stb. létezik, ahol megfelelő képesítéssel és tapasztalattal bírók tanítanak, hogy utadon segíthessenek! Válassz megoldást, mert van!

bcatraining.hu

Keress bátran, ha motivációra, ha megoldás felé vezető útra lenne szükséged! Segítek rátalálni!

bcatrainingrita@gmail.com

 

 

 

BCAtraining szolgáltatási területei VÁLTOZTAK

PEST: 11087, Budapest, Könyves Kálmán körút 62-64.

Power Gym fitness terem Sportrehabilitációs részlege

Szolgáltatások:

Egyéni tréningek és kezelések:

Komplex mozgásszervi állapotfelmérés

Sportrehabilitációs tréning és kezelések

Hinging rider lovas sportmozgáskorrekciós tréning

Medical fitnesz tréningek és kezelések (megváltozott egészségi állapotú sportolók speciális edzésprogramja és kezelései)

Fascia tréningek és kezelések

Fitmummy tréningek és kezelések (pre- és postnatális program)

TripleX tréningek és kezelések (gerinc program)

Onkológiai betegek masszázs és mozgásprogramja

On-line videótáras tréningek, és on-line egyéni tréningek továbbra is változatlanul elérhetők, illetve programba illeszthetők.

Kis létszámú csoportos tréningek:

Hinging rider lovas sportmozgáskorrekciós tréning

TripleX gerinc tréningek

A BCAtraining sportrehabilitációs és funkcionális tréning központ a Budapest, XIII. kerületben bezárt, kizárólag székhelyként maradt fent az ingatlan, így kérem ott ne keressék termeinket, szolgáltatásainkat!

A Honlapunk az új helyzethez igazítottan átalakítás alatt, addig is türelmét köszönjük!

Töretlenül várom egészségét öntudatosan karbantartani kívánó klienseimet az új szolgáltatási területeken!

Király-Zellei Rita

A BCAtraining sportrehabilitációs trénere